Géza bácsi megmondja 03

Hát drágáim, akkor mostantól:

Orbán Macht Frei.

Gondolj bele! Mindjárt nem röhögsz...

Géza bácsi megmondja 02

Hát aran’ drága bogaraim, eljött a válogatás, vagy mi a fene napja. Azaz, választás, jól mondod!

És képzeld el, kampánycsend van! Tudod, ez azt jelenti, hogy most takarékra kell tenni a mocskolódást… Te, én megfordítanám! Erre az egy-két napra hadd szóljon, de aztán két választás között kuss! Négy évet végig kéne dolgozni, rendesen, becsülettel! Csak attól félek, hogy akkor senki se akarna bejutni a Parlamentbe. Akkor meg minek lenne a választás?

Mert ha észrevetted te is, hát tolongás az van! Ja. Jobban, mint  amikor leárazás van az ingyenkonyhán! Igaz, ezek is éhesek… Olyan sáskajárást tudnak csinálni, de olyat…!

A választékot egyébként figyeled? Nem a hajamba, ne vicceljél már! Hanem az egyénit! Meg a listát! Meg a lustát…!

Gondoltad volna, hogy ennyien akarnak nálunk másképp ugyanazt? Vagy ugyanúgy mást? Vagy… Te, én már teljesen belegabalyodtam…

Na, nem baj, azért az illúziódat ne engedd, hogy te döntesz! Peersze, te döntöd el, hát nem tudtad?

Odamész, kiválasztod, ikszelsz, aztán kínlódsz tovább. Na, egy egyszerű kis történettel szemléltetem neked, hogy milyen lehetőségeid vannak, hogy ebben a nagy-nagy mennyiségben mennyi meg milyen a színvonal.

Figyelj!

Leszálláshoz készül a repülőgép, mennek a turisták a kis egzotikus szigetre. Azt mondja a stewardess, hogy „No smoking please!” De ilyen szigorúan ám! Hát most őszintén, amelyik már elkezdte szívni, az hadd fejezze be. Ha már egyszer bekapta… Na, szóval ezt mondja a stewardess, utána meg azt, hogy „A sziget nőlakosságának a fele AIDS-es, a fele asztmás!” Egyik pasi megkérdi a másiktól, hogy „Te, ez most mit akart ezzel mondani?”  Mire a másik: „Hogy hogy mit? Hát amelyik köhög, azt b@szhatod!”

Géza bácsi megmondja 01

Te haver, képzeld el, most olyat mondok… Illetve nem mondok!

Ja, már egyszer mondtam! Hát, nem panaszkodom, a végén nagy lett ám az örömöm! Igen, amikor kiengedtek, tudod.

Na, egyébként ha elmondanám, akkor azt mondanám el, hogy nálunk az egészségügy az olyan, mint a frontsebészeti alapellátás. Ja. Amelyikből még katona lehet, azzal elszarakodnak egy kicsit, a többit meg darabolják-félrerakják!

ifj. Ábrányi Emil (Pest, 1850. 12. 31.(egyes források szerint 1851. 01. 01.)– Szentendre, 1920. 05. 20.)

D. O. M.

1889

  

Állott volna rajtam: én Úgy teremtem a világot, Hogy mindenki kap virágot, S egy kis jót e földtekén. Volnék én az Alkotó, Akihez száll ima, ének: Én nyugodtan nem nézhetném Fönn a fényes, boldog égben Azt a sok boldogtalant, Aki szenved itt alant! Én nem tudnám végignézni, Hogy miképp kell elenyészni Bűn nélkül, maró inségben, Évről-évre a teremtés Százezernyi remekének! Sejtem én azt, hogy más szemmel Nézi a világot ő, A sugárzó, a dicső! Ő alkotta ezt a rendet, Tudja is hát, mit teremtett! Hogyha szíve meg nem indul Ennyi gyásztól, ennyi kíntúl, - Hogyha látja s mégis tűri, Míg hatalmas trónját űli: Akkor mindez bizonyára Helyes és jó és igaz! Nem törődvén jajjal, könnyel: Néz bennünket bölcs közönnyel, Ő, a legfőbb bölcseség, Ő, a kezdet és a vég! Ámde én ember vagyok csak, Én nekem fáj, hogyha látom A nyomort e szép világon! Én, az oktalan parány, Én, a porból vett halandó, Épp azért, mert elmulandó Árny vagyok, rezgő atom: Én a sírót siratom! Hogyha látom hosszu sorban Menni őket bús nyomorban, Aggon, ifjan, férfi-korban, Utcákon és tereken: Könnybe lábad a szemem! Ó bocsásd meg, véghetetlen Bölcseségü Istenem!...

Krampusz-király

ifj. Ábrányi Emil (Pest, 1850. 12. 31.(egyes források szerint 1851. 01. 01.)– Szentendre, 1920. 05. 20.)

KRAMPUSZ-KIRÁLY

- 1879. -

Krampusz-király a hajdan-korban élt.  Bölcs fejdelem volt, mert ritkán beszélt; Csatákat vesztett, vagy vadászgatott; Királyilag töltötte a napot. Egyszer - barátim, halljatok mesét - Krampusz király elveszti az eszét; Országgyülést hív s dúlt arccal ki áll: A nép riong: "Vivát Krampusz király!" Mond Krampusz: "Szólok mindenki fiának: Legyen már vége a komédiának! Vagy csúfság ez, vagy vakság, végtelen, De úgy bántok mint istennel velem. Íme, fejemben korona ragyog, Miért? Hisz én is sár-ember vagyok!" De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár: ""Te nem vagy ember, ó Krampusz-király!"" Mond Krampusz: "Engem Felségnek neveztek, S előttem, mint a birkák, porba estek! Mit tettem én, hogy felségessé váltam? Egész éltemben fogamat piszkáltam És ásitottam szörnyen-szörnyeket Tanácsban, trónon, trónfüggöny megett!..." De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár: ""Te felséges vagy, ó Krampusz király!"" Mond Krampusz: "Látom, hogy éheztek, asztok, Mégis nekem milljókat megszavaztok! Minek nekem e falka millió? Az ország pénze hát csak arra jó, Libériákba hogy verjem bele, S hizlaljak egy raj konclesőt vele?" De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár: ""Kapsz milliókat, ó Krampusz király!"" Mond Krampusz: "Kérlek, dobjatok ki engem! Ezt, mint a nép legfőbb kegyét csengem! Szamár vagyok és plusquam-szemtelenség Hogy szamarat megillessen a fenség! Vezessen kormányt, aki ember szintén, És olcsóbb, bölcsebb és jobblelkü, mint én!" De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár: ""Szent vagy s imádunk, ó Krampusz király!"" Mond Krampusz: "Hát szavamnak semmi haszna? Nem hallgattok kérésre, sem panaszra? No jó! Ha késtek s nem dobtok le innen, Hát passzióm lesz háborúba vinnem Százezreket!... No jó! Dühömben nyúzlak, Rúglak, leköplek és bitóra húzlak!..." De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár: ""Rúgj, köpj, akasztass, ó Krampusz-király!""

Haza, Efialtesz

ifj. Ábrányi Emil (Pest, 1850. 12. 31.(egyes források szerint 1851. 01. 01.)– Szentendre, 1920. 05. 20.)

HAZA

Tőlem ragyoghat más föld! Kandi szemmel Meg nem kivánom! S adhat mostoha Sorsot e hon: hordom szent türelemmel, De más nép tagja nem leszek soha! Hazám szép nyelve, csak téged csodállak, Erővel, bájjal, fönséggel tele! Bölcsőm felett magyar szót suttogának. Koporsómat magyar szó zárja le!

                                                                           EFIALTESZ

- 1879 -

Elszárad a fű, ha rálép. Zokog a föld, ahová lép. A fa ága félve zajlik, S ahol elmegy, félre hajlik. Mély sirokból tompa jaj száll. Útonálló bősz vad állat Hogyha látja: tova vágtat. Fut előle a hyéna, Lábra áll a roskadt béna, Hogy kitérjen, elkerűljön. A bélpoklos, aki mellett Undorító a lehellet, Félre lép, ha jönni látja, Hogy ne érje a fohásza, - Hogy ne nézzen a szemébe... Aki szunnyadt halkan, szépen, Anya-őrzött bölcsejében: Alvó gyermek összerendűl Rejtélyes, gyors félelemtűl, Felriad, sír, hogyha kint jár... A vihar más tájra nyargal Dörgő, zúgó, vad haraggal... Tenger habja visszaárad, Ér, patak, tó mind kiszárad, Hogyha lábát mosta benne. Efialtes! Vár a persa! Árulónak jó a sorsa! Dúskálhatsz a gyönyörökbe, Dús, hatalmas mindörökre - Hogy van az, hogy így csatangolsz? Hogy van az, hogy vészes éjjel Bujdosol, bujsz szerte-széjjel, Égre rázott puszta karral Versenyt futsz a zivatarral, Sírva, nyögve, panaszolva?! Hogy van az, hogy félmezetlen Tántorogsz a fergetegben, Ugy hiszed, hogy fű, fa vádol, S térdre hullva, fűtől-fától Szörnyü jajjal kérsz kegyelmet! ...Ember, állat borzad tőle, A dögvész is fut előle, Minden út a kínok utja, - És elhagyni mégse tudja Az elárult haza földjét!

Vándormadár

ifj. Ábrányi Emil (Pest, 1850. 12. 31.(egyes források szerint 1851. 01. 01.)– Szentendre, 1920. 05. 20.)

VÁNDOR-MADÁR

- 1877 -

A gálya reng... s a méla tengerész Fáradt szemével a magasba néz. Borongó, síró alkony-ég alatt Lát fönn-repülni vándor-madarat... "Hová, hová, bolyongó kis madár? Utánad éj... előtted nincs határ, - Süvölt a szél... kel a vihar legott, Szállj árbocomra, - jer! pihenj meg ott!" ""Jó tengerész! Én nem pihenhetek! Vágy ragad engem és szivem beteg! Sietnem kell az óceánon át, Hogy megláthassak egy távol hazát!"" ...Csillag kigyúl, - mint égi biztatás Reszket felé... nincs vezetője más! A mindenségben minden elpihent, Csak a madár száll a magasba fent. És ujra virrad... ujra alkonyúl... Szigetre ér, hol üdvbe, kéjbe fúl A földi lét s a gazdag illatár Csábitva int: "Állj meg, szegény madár!" "Maradj velünk!... Itt éden a világ! Balzsam a lég s nem hervad a virág! Feledd hazádat, - úgy is mostoha!" - ""Hazát feledni?... Nem lehet soha!"" És száll tovább... Dús városokba tér, Hol gondtalan pompázik a ledér, Arany kalitban száz madár cseveg, S a csüggedt vándort így marasztja meg: "Bohó madár! Nem kínoz a bilincs, - Jutalma jólét és fájdalma nincs! Sivár honod mily boldogságot ad? Hisz koldus és zord!" - ""Koldus és szabad!"" "Fészked leverte... kővel megdobált, Dalod gúnyolta s gyötrelmedre vált, Mi vonz hát hozzá, valld meg igazán?" - ""Önző rabok ti! Az az én hazám!"" Tovább, tovább!... Vergődve, fázva bár, Röpül tovább a bujdosó madár. A hideg űrbe tétován tekint, Meg-meg álél s tovább röpűl megint...! És végre látja!... Ott a völgy, halom! Honából reng a késő fuvalom! Remegve, égve, mámorral tele Omlik az édes honi földre le! Szétnéz utólszor. Észrevétlenűl, Elhagyva, árván egy sírdombra űl. Ajkán, rebegve, végső dal fogan, Leejti szárnyát s meghal... boldogan!