2017. szeptember 21., csütörtök

Ma is működik a 131-es Tigris I. tank!


A 131-es Tigris I. tank
(Az általában egyszerűen csak „Tigris” néven ismert harckocsik hivatalos elnevezése valahogy így nézett ki:
Panzerkampfwagen VI, Tiger I (E), SdKfz 181) 


   Az 1942-’44 között gyártott 1355 darabból a képen látható 131-es Tigris I. különleges, több okból is híres.  

   - Ez volt az első, amelyet a szövetséges csapatoknak sikerült zsákmányul ejteniük javítható, tesztelésre is alkalmas állapotban.

   - Hacsak nem rejtegetnek valahol még néhány jól karbantartott példányt, akkor ez az utolsó és egyetlen eredeti, működőképes Tigris I. tank.

   - Továbbá a 2014-ben készült Fury (Harag) c. amerikai háborús film –melynek Brad Pitt a főszereplője- egy meghatározó jelenetében szerepelt is, kölcsönkérve és kapva a múzeumtól!

   A 131-es taktikai számú Tigris valamikor 1943. februárjában készült el, s még az év március 12. és április 16. között Tunéziába szállították, ahol napokon belül harcba is küldték a III. Birodalom dicsőségére az 504-es SS nehézpáncélos hadosztályban. Hogy „fogságba eséséig” milyen eredményeket könyvelhetett el, azt nem tudni. Mindenesetre a német hadseregben eltöltött, meglehetősen rövid pályafutását 1943. április 21-én fejezte be, ugyanis ekkor Mendjez-el-Babnál brit Churchill harckocsik három lövéssel harcképtelenné tették. Egy találat a 88 mm-es löveg alsó részét érte, amelyen gellert kapva megsebesítette a vezetőt és a rádióst, másik két találat pedig a torony két különböző pontját. A harckocsi nem robbant fel, nem gyulladt ki, sőt, még vezethető is maradt. Ellenben feladta a küzdelmet a rádió, a löveg és a torony, ezeknek tetejébe még volt két sebesült is. Tehát a legénység a sebesültekkel együtt elhagyta a tankot.

   A 131-es Tigris viszont ott maradt, s a csata végeztével angol kézre került. Mielőbb biztonságos helyre fuvarozták, ahol megsemmisült Tigrisek alkatrészeit felhasználva kijavították. Mint hadizsákmányt nem állították hadrendbe, mert annál értékesebb volt számukra, így 1943. októberében Angliába szállították. A hátország moráljának istápolására több helyen is kiállították, ezután elkezdték vizsgálni, tesztelni. Érdekességként: a tesztelés során öt egymás utáni, 1200 méterről leadott lövés egy mindössze 16x18 cm-es területen csapódott be! (Egyébként a Tigris tüzérei számára a kiképzés során alapvető követelmény volt, hogy egy célt 1200 méterig egyetlen lövésből el kellett találni.)

   1951. szeptember 25-én szállították a Bovingtoni Tankmúzeumba. 1990-ben jelentős felújításon esett át, elsősorban a motor, valamint a tank kapott egy modern tűzvédelmi eszközt is. A múzeumba 2003. decemberében került vissza, s a mai napig ott tekinthető meg. A restaurációt végérvényesen csak 2012-ben fejezték be. A helyreállítás folyamata itt is megtekinthető:  http://www.tiger-tank.com 

Egy kis séta... 

   2014-ben rövid időre elhagyta a múzeumot, hogy egy háborús filmben eredeti Tigrisként szerepeljen.

A Fury (Harag) c. filmben

  Filmes karrierje mellett békebeli bemutatókon vesz részt, méltóságteljesen róva a köröket, több mint nyolc évtized elteltével is elismerést és tiszteletet kiváltva. 
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fél zsemle

  Ábrányi Attila: A fél zsemle   Anyák napja van ma, az édesanyáké. Azoké, akiknek a legtöbbet köszönhetjük, bár egy élet kevés hozzá, h...