Haza, Efialtesz

ifj. Ábrányi Emil (Pest, 1850. 12. 31.(egyes források szerint 1851. 01. 01.)– Szentendre, 1920. 05. 20.)

HAZA

Tőlem ragyoghat más föld! Kandi szemmel Meg nem kivánom! S adhat mostoha Sorsot e hon: hordom szent türelemmel, De más nép tagja nem leszek soha! Hazám szép nyelve, csak téged csodállak, Erővel, bájjal, fönséggel tele! Bölcsőm felett magyar szót suttogának. Koporsómat magyar szó zárja le!

                                                                           EFIALTESZ

- 1879 -

Elszárad a fű, ha rálép. Zokog a föld, ahová lép. A fa ága félve zajlik, S ahol elmegy, félre hajlik. Mély sirokból tompa jaj száll. Útonálló bősz vad állat Hogyha látja: tova vágtat. Fut előle a hyéna, Lábra áll a roskadt béna, Hogy kitérjen, elkerűljön. A bélpoklos, aki mellett Undorító a lehellet, Félre lép, ha jönni látja, Hogy ne érje a fohásza, - Hogy ne nézzen a szemébe... Aki szunnyadt halkan, szépen, Anya-őrzött bölcsejében: Alvó gyermek összerendűl Rejtélyes, gyors félelemtűl, Felriad, sír, hogyha kint jár... A vihar más tájra nyargal Dörgő, zúgó, vad haraggal... Tenger habja visszaárad, Ér, patak, tó mind kiszárad, Hogyha lábát mosta benne. Efialtes! Vár a persa! Árulónak jó a sorsa! Dúskálhatsz a gyönyörökbe, Dús, hatalmas mindörökre - Hogy van az, hogy így csatangolsz? Hogy van az, hogy vészes éjjel Bujdosol, bujsz szerte-széjjel, Égre rázott puszta karral Versenyt futsz a zivatarral, Sírva, nyögve, panaszolva?! Hogy van az, hogy félmezetlen Tántorogsz a fergetegben, Ugy hiszed, hogy fű, fa vádol, S térdre hullva, fűtől-fától Szörnyü jajjal kérsz kegyelmet! ...Ember, állat borzad tőle, A dögvész is fut előle, Minden út a kínok utja, - És elhagyni mégse tudja Az elárult haza földjét!

Vándormadár

ifj. Ábrányi Emil (Pest, 1850. 12. 31.(egyes források szerint 1851. 01. 01.)– Szentendre, 1920. 05. 20.)

VÁNDOR-MADÁR

- 1877 -

A gálya reng... s a méla tengerész Fáradt szemével a magasba néz. Borongó, síró alkony-ég alatt Lát fönn-repülni vándor-madarat... "Hová, hová, bolyongó kis madár? Utánad éj... előtted nincs határ, - Süvölt a szél... kel a vihar legott, Szállj árbocomra, - jer! pihenj meg ott!" ""Jó tengerész! Én nem pihenhetek! Vágy ragad engem és szivem beteg! Sietnem kell az óceánon át, Hogy megláthassak egy távol hazát!"" ...Csillag kigyúl, - mint égi biztatás Reszket felé... nincs vezetője más! A mindenségben minden elpihent, Csak a madár száll a magasba fent. És ujra virrad... ujra alkonyúl... Szigetre ér, hol üdvbe, kéjbe fúl A földi lét s a gazdag illatár Csábitva int: "Állj meg, szegény madár!" "Maradj velünk!... Itt éden a világ! Balzsam a lég s nem hervad a virág! Feledd hazádat, - úgy is mostoha!" - ""Hazát feledni?... Nem lehet soha!"" És száll tovább... Dús városokba tér, Hol gondtalan pompázik a ledér, Arany kalitban száz madár cseveg, S a csüggedt vándort így marasztja meg: "Bohó madár! Nem kínoz a bilincs, - Jutalma jólét és fájdalma nincs! Sivár honod mily boldogságot ad? Hisz koldus és zord!" - ""Koldus és szabad!"" "Fészked leverte... kővel megdobált, Dalod gúnyolta s gyötrelmedre vált, Mi vonz hát hozzá, valld meg igazán?" - ""Önző rabok ti! Az az én hazám!"" Tovább, tovább!... Vergődve, fázva bár, Röpül tovább a bujdosó madár. A hideg űrbe tétován tekint, Meg-meg álél s tovább röpűl megint...! És végre látja!... Ott a völgy, halom! Honából reng a késő fuvalom! Remegve, égve, mámorral tele Omlik az édes honi földre le! Szétnéz utólszor. Észrevétlenűl, Elhagyva, árván egy sírdombra űl. Ajkán, rebegve, végső dal fogan, Leejti szárnyát s meghal... boldogan!

DAL AZ ÖREG TÖLGYRŐL

ifj. Ábrányi Emil (Pest, 1850. 12. 31.(egyes források szerint 1851. 01. 01.)– Szentendre, 1920. 05. 20.)

DAL AZ ÖREG TÖLGYRŐL

- 1892 -

I.

Áll a százados tölgy erdő sűrüjében,
Karcsú hajtások közt kérges ősi fa;
Reszketeg lombjával úgy áll köztük éppen,
Mint kis unokák közt nyájas nagyapa.

Nem mulandó ember -: a szabad természet
Volt elültetője sok száz év előtt;
Bölcsődala dörgés, zord dajkája vészek,
Ellenállva, küzdve, így kapott erőt.

Ha kihívó szélvész csattogott felette,
Fönséggel megrázta koronás fejét,
De ha kis madár jött, karjaira vette,
És titkolta mintegy zordon erejét.

Noha óriás volt, senkit meg nem sértett,
Nem kivánta gőggel soha senkitől,
Hogy hajtson előtte húnyászkodva térdet,
Ünnepelje rangját és dicsérje föl.

Nem vetett rabláncot kissebb szomszédokra,
Csúf bizakodással gyöngét nem gunyolt;
A nyíló vadonnak legsilányabb bokra
Vele mind egyenlő s hű barátja volt.

II.

Egyszer egy király ment nagy kiséretével
Hő nyáron az erdő zeg-zugain át.
Küzködvén egész nap a sugárzó hévvel,
Kiszemelte nyomban sátrául a fát.

Árnyékos tövében lázasan szendergett,
Míg tovább nem indult nyughatatlanúl
- Mint akit a dicsvágy káprázata kerget -
Olthatatlan szomjjal a hatalmas úr.

És mikor tovább ment országok királya,
Bizon az öreg tölgy nem bókolt neki,
Sem hivalgó dölyffel, fák elébe állva,
Nagy kitüntetését nem kürtölte ki.

III.

Azután vándor jött, nótát fütyörészve,
Az is ott pihent meg a vén tölgy alatt;
Rongyos a ruhája, de vidám a képe,
Szíve, lába könnyű, amikor halad.

Friss erdei forrás buzgó, játszi kedve;
Jár mindig szegényen s mindig boldogan;
Most alszik, pompásan neki heveredve,
Mint dúsgazdagok közt nem igen sokan.

És a tölgy nem fordít megvetéssel hátat,
Nem rivall rá durván: "Vissza, nyomorult!
Vidd el innen rögtön foltozott condrádat!
Az imént árnyékom egy királyra hullt!"

"Vess szemet, csavargó, hozzád illő fára;
Zászlós úr, király néz kegyesen felém;
Én nem állok itten koldusok számára;
Csak uralkodókat fogadok el én!"

IV.

Nem! Nem! Aki fáradt s árnyékába fekszik,
Azt a százados tölgy el nem kergeti.
Rosszat szótalan tűr, jóval nem dicsekszik,
Sértést nem torol meg, bárhogy fáj neki.

Kővel megdobálta, sokszor tönkre-tette
Hálátlan suhanc-nép egy-egy szép galyát;
Hervadt levelekkel halkan eltemette,
S nem hallotta senki vádló sóhaját.

Mindenki tanuljon az öreg tölgyfától!
Szolgáljon hatalmast hízelgés nekűl,
Soha el ne űzze a szegényt magától,
Hogyha enyhülésért hozzá menekűl.

Nagyságát az ember, mint ő, hordja békén,
Társait súlyával ne igázza le;
Csellel ki ne fogjon mások gyöngeségén,
És szeresse azt, ki együtt él vele.

S ha követ dobnak rád, összetépik szárnyad',
Tégy úgy, mint az agg tölgy, kérges ősi fa:
Hints még több virágot, még több enyhe árnyat,
És ne adj sértőnek más választ soha!

Ma is működik a 131-es Tigris I. tank!

A 131-es Tigris I. tank

(Az általában egyszerűen csak „Tigris” néven ismert harckocsik hivatalos elnevezése valahogy így nézett ki:

Panzerkampfwagen VI, Tiger I (E), SdKfz 181) 

   Az 1942-’44 között gyártott 1355 darabból a képen látható 131-es Tigris I. különleges, több okból is híres.  

   - Ez volt az első, amelyet a szövetséges csapatoknak sikerült zsákmányul ejteniük javítható, tesztelésre is alkalmas állapotban.

   - Hacsak nem rejtegetnek valahol még néhány jól karbantartott példányt, akkor ez az utolsó és egyetlen eredeti, működőképes Tigris I. tank.

   - Továbbá a 2014-ben készült Fury (Harag) c. amerikai háborús film –melynek Brad Pitt a főszereplője- egy meghatározó jelenetében szerepelt is, kölcsönkérve és kapva a múzeumtól!

   A 131-es taktikai számú Tigris valamikor 1943. februárjában készült el, s még az év március 12. és április 16. között Tunéziába szállították, ahol napokon belül harcba is küldték a III. Birodalom dicsőségére az 504-es SS nehézpáncélos hadosztályban. Hogy „fogságba eséséig” milyen eredményeket könyvelhetett el, azt nem tudni. Mindenesetre a német hadseregben eltöltött, meglehetősen rövid pályafutását 1943. április 21-én fejezte be, ugyanis ekkor Mendjez-el-Babnál brit Churchill harckocsik három lövéssel harcképtelenné tették. Egy találat a 88 mm-es löveg alsó részét érte, amelyen gellert kapva megsebesítette a vezetőt és a rádióst, másik két találat pedig a torony két különböző pontját. A harckocsi nem robbant fel, nem gyulladt ki, sőt, még vezethető is maradt. Ellenben feladta a küzdelmet a rádió, a löveg és a torony, ezeknek tetejébe még volt két sebesült is. Tehát a legénység a sebesültekkel együtt elhagyta a tankot.

   A 131-es Tigris viszont ott maradt, s a csata végeztével angol kézre került. Mielőbb biztonságos helyre fuvarozták, ahol megsemmisült Tigrisek alkatrészeit felhasználva kijavították. Mint hadizsákmányt nem állították hadrendbe, mert annál értékesebb volt számukra, így 1943. októberében Angliába szállították. A hátország moráljának istápolására több helyen is kiállították, ezután elkezdték vizsgálni, tesztelni. Érdekességként: a tesztelés során öt egymás utáni, 1200 méterről leadott lövés egy mindössze 16x18 cm-es területen csapódott be! (Egyébként a Tigris tüzérei számára a kiképzés során alapvető követelmény volt, hogy egy célt 1200 méterig egyetlen lövésből el kellett találni.)

   1951. szeptember 25-én szállították a Bovingtoni Tankmúzeumba. 1990-ben jelentős felújításon esett át, elsősorban a motor, valamint a tank kapott egy modern tűzvédelmi eszközt is. A múzeumba 2003. decemberében került vissza, s a mai napig ott tekinthető meg. A restaurációt végérvényesen csak 2012-ben fejezték be. A helyreállítás folyamata itt is megtekinthető:  http://www.tiger-tank.com 

Egy kis séta... 

   2014-ben rövid időre elhagyta a múzeumot, hogy egy háborús filmben eredeti Tigrisként szerepeljen.

A Fury (Harag) c. filmben

  Filmes karrierje mellett békebeli bemutatókon vesz részt, méltóságteljesen róva a köröket, több mint nyolc évtized elteltével is elismerést és tiszteletet kiváltva. 

 

Zsoltár

ifj. Ábrányi Emil (Pest, 1850. 12. 31.(egyes források szerint 1851. 01. 01.)– Szentendre, 1920. 05. 20.)

ZSOLTÁR.

- Énekli egy rebellis koldus. -

- 1889. –

Királyok, királyok, tündöklő királyok,
Akiket a világ trónusain látok:
Nem vagytok másoknál se jobbak, se szebbek,
Csak hatalmasabbak s tán szívtelenebbek!

Jól van, helyesen van, ingyen is megértem,
Hogy elől ragyogjon a valódi érdem!
De mikor köztetek annyi gyenge, rossz van,
Mégis csak ti ültök a fénylő magosban!

Pedig hogyha érdem és nem véletlenség
Szabná ki az osztályt: hol lenne a fenség?
Kevesen volnátok istenek e földön!
Veletek vón tömve pince, fegyház, börtön!

Aki most legelső, lenne legutolsó!
Minden bárgyu mondat, minden dadogott szó
Nem hozná a népek millióit lázba,
Nem röpítné sürgöny szerte a világba!

Ti kucorganátok az előszobákban,
Titeket lökdösne minden inas bátran,
És ha gondolnátok néha nagyot, szépet,
Közönytől, nyomortól hej! ti véreznétek!

Ha ti nem volnátok: egyszerűbbek volnánk,
Többször lelkesednénk, ritkábban hajolnánk!
Nem feszítne köztünk annyi szemtelen gőg,
Egymást igazabban, bensőbben szeretnők!...

De amíg ti lesztek, addig mint az átok
Egy cifra hazugság rontja a világot.
Bölcsek éhen halnak és a hitvány pára
Fölkent homlokkal lép országok csucsára!

Végső óhaj

ifj. Ábrányi Emil (Pest, 1850. 12. 31.(egyes források szerint 1851. 01. 01.)– Szentendre, 1920. 05. 20.)

VÉGSŐ ÓHAJ

- 1878 -

Eljő a nap, hogy én is meghalok
Mint annyi más előttem;
S majd nélkülem forog tovább e gömb,
Hová szenvedni jöttem.
Beválok én is, bár lángoltam egykor,
Hideg, halott tetemnek,
S ki életemben annyiszor temettem,
Majd engem is temetnek!

Ha meghalok: - legyen derűlt az ég!...
Virág illatját hordja
Tavasz szellője s csattogjon danát
Madárkák víg csoportja...
A nyomorult is áldja a világot
S találja oly remeknek
Hogy elfeledje minden szenvedését
Ha majd engem temetnek!...

Legyen boldogság, ahol ember él,
Kebel kebelre forrjon,
Barát barátját, kedves kedvesét
Ölelje hittel, forrón!...
Legyen hatása nemesült szavaknak
S jutalma bátor tettnek,
Ragyogjon, égjen, pezsdűljön az élet,
Ha majd engem temetnek.

Gyönyör reszkessen a világon át,
Fakadjon dal az ajkon!
Ne hallja senki, mikor én magam
A végsőt elsohajtom!...
Aki e földön még lélekzetet vesz,
Érezze létét szebbnek,
Siessen élni... és forduljon félre,
Ha majd engem temetnek!...

Délutáni séta

Ábrányi Attila: Délutáni séta

   Sétál egy verőlegény az utcán.

   Verőfényes délután van, mit csináljon? Neki is jár egy kis pihenő, nem kell ám azt hinni, hogy annyira élvezetes munkája van. Újabban még arra is vetemedtek, hogy kigúnyolják a háta mögött: állítólag úgy imádkoztak a fogvatartottak, hogy „mindennapi tenyerünket…”

   Szóval sétál, sétálgat, egy kis botra lecsücsül, s mit lát? Na mit? Egy rettentően elhízott nőt!

   Bámulja, mert ugye rendesen van mit nézni rajta. Közben gondolkodik, s eszébe jut: „inkább ruháznám, mint etetném…”